A 2017-2018-as tanévben a következő napokon várjuk az általános iskolai tanulókat és szüleiket nyílt napjainkra:
Kategória: iskola
Sítábor 2018
Sítábor!
A tábor időpontja: 2018.02.10.-2018.02.15.(szombat-csütörtök)
Helyszín: Olaszország Ravascletto Zoncolan
jelentkezni: Kissné Sztankó Katalin tanárnőnél
Komplex természettudományi vetélkedő eredménye
Iskolánkban 2017. november 7-én ismét megrendezésre került 8. osztályosok számára a városi természettudományi verseny, melyben a Dunaújvárosi Egyetem is segédkezett. A programot Kis Barnabás 14.f osztályos tanuló gitárjátéka indította, majd Molnár Klára igazgató-helyettes köszöntötte Nagy Andrást, aki az az egyetem képviseletében érkezett, valamint a vendégeket, a házigazdákat, és ezután elkezdődött a verseny.
Komplex természettudományi vetélkedő
Iskolánk ebben a tanévben is megrendezi Dunaújváros és környéke 8. osztályos tanulói számára a komplex természettudományi vetélkedőt.
Minden iskolából három fős csapatokat várunk. (Lehet egynél több csapat is)
Időpont: 2017. november 07. kedd, 15 óra Tovább …
A 2017-2018-as tanév órarendje
A 2017-2018-as tanév órarendje az Órarend menüben illetve a következő linken elérhető:
http://www.banki-duj.sulinet.hu/iskola/orarend/index.html
Tanévkezdési időpontok
Tanévkezdési időpontokat megtekinthetik „Programok” menüpontban és a következő linken:
Egyetemi végzettségű gépészmérnök tanárt keresünk
Egyetemi végzettségű gépészmérnök tanárt keresünk, szakmai elméleti és gyakorlati tárgyak oktatására, teljes állásban és óraadóként is. Jelentkezés az iskolában, munkába állás 2017. szeptember 1-től.
Önéletrajzot az alábbi e-mail címre kérjük küldeni: szki@banki-duj.sulinet.hu
Tankönyves tájékoztató a 2017/18-as tanévre
Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!
A leadott tankönyvigények megrendelésre kerültek a Könyvtárellátó Nonprofit Kft-n keresztül. A tavalyi évhez hasonlóan a KELLO nem küld díjbekérőt a nyár folyamán a diákok lakcímére. A fizetős tanulók tankönyvszámlái, a befizetési csekkek és az átadás/átvételi bizonylatok az iskolába érkeznek augusztusban, amelyeket tankönyvosztáskor a diákok megkapnak. A tankönyvek árát utólagos fizetéssel kell kiegyenlíteni, melynek határideje 2017. szeptember 15.
Bővebb tájékoztatás: Tovább …
Országos tornász diákolimpia 2017
Horváth Bianka az országos tornász diákolimpián gumiasztal kategóriában IV. helyezést, minitrambulin kategóriában I. helyezést ért el.

Országos Haditorna Verseny döntője 2017
Országos Haditorna Verseny döntőjén vett részt iskolánk csapata 2017. április 27-én.
A csapat tagjai voltak:
Holentoner Edvin, Broschek Patrik, Szántó Márton, Hamar Erik, Muncan Arlen
Csapatunk a döntőben 11. helyezést ért el.

