ProSuli Robotika versenyen a Bánkisok

2026.február 18-án iskolánkat két 11.D osztályos tanuló, Kiss Levente Milán és Hegedüs Balázs képviselte a ProSuli Robotika versenyen. A diákokat Bogár Roland tanár úr készítette fel és kísérte el a budapesti regionális fordulóra. A megmérettetés során három futamban, mindössze 3X2 perc állt a csapatok rendelkezésére, hogy robotjuk az addig ismeretlen pályát hibátlanul teljesítse. A feladat izgalmas vonalkövetés volt, amelyhez precíz építésre és programozásra egyaránt szükség volt.
„A fiúk nagyszerűen helytálltak, és mindössze 5,6 másodperccel maradtunk le a dobogós helyezésről a kategóriánkban! Rengeteg tapasztalattal és új ötletekkel tértünk haza, amelyeknek köszönhetően jövőre még magabiztosabban vágunk neki a versenynek. A csapatunk rengeteget dolgozott a robot megépítésén és finomhangolásán, amiért nagyon büszkék vagyunk rájuk.
Egy élménydús nap volt, tele kihívással, kreativitással és lelkesedéssel. Igazi példája volt ez annak, hogy a technológia és a csapatmunka hogyan vezethet inspiráló eredményekhez” – foglalta össze a napot Bogár Roland tanár úr.

Szeretettel gratulálunk diákjainknak és tanár úrnak is a nagyszerű helytálláshoz!

Bánkis sikerek

„Tisztább képet a természetről” címmel országos fotópályázatot hirdetett a Magyar Földrajzi Múzeum. A pályázatra iskolánk két diákja nevezett, Boros Zalán és Csányi Kamill 11. A osztályos tanulók. 3-3 képpel lehetett pályázni, melyeket 2025. december 12-ig kellett beküldeniük. A fotókhoz rövid leírást is mellékelniük kellett a diákoknak. Az eredményhirdetés 2026. 02. 20-án volt Érden a Magyar Földrajzi Múzeumban.
Csányi Kamill 2., míg Boros Zalán 3. helyezést ért el.
Gratulálunk a szép eredményért. A diákokat Salamon Attila tanár úr támogatta és készítette fel.
 

OTIO-n a Bánkisok

Február 18-án az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) második fordulójába jutott pályázóink Deák Bence, Kiss Armand, Tóth Máté és Varga Zsolt képviselték iskolánkat egy szabadalomkutatásról szóló kiselőadás sorozaton a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen hallgatóként. Farkas Szabolcs a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal elnökének bevezető előadásán a diákok megismerkedhettek azzal, hogy milyen lehetőségeik vannak a projektjeik/szellemi tulajdonuk védelmére hazai és nemzetközi szinteken is, mi a különbség pl. a védjegy, a szabadalom, a használatimintaoltalom, a design és a szerzői jog között. A másik két foglalkozás melyek előadói dr. Dénes Ferenc és dr. Vida György volt gyakorlatiasabb szemszögből közelítették meg a szabadalomkutatás fontosságát, példákon keresztül mutatták be, hogy lehet megítélni a projektben résztvevőknek, hogy mennyi újdonságtartalma van a fejlesztésüknek, hogyan kereshetnek a már meglévő szabadalmak között melyekből akár ötletet is meríthetnek a saját kutatásaik továbbfejlesztéséhez. A diákjaink fontos tapasztalatokkal és jelentős tudással gazdagodtak és további személyes kapcsolatokat építhettek ki a programsorozat résztvevőivel. Köszönjük a lehetőséget az rendezőknek és várjuk a következő OTIO-s programot és természetesen diákjaink gőzerővel dolgoznak a projektjeiken.

Megyei Kazinczy-verseny

2026. február 17-én rendezte a Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium a Szép Magyar Beszéd verseny vármegyei fordulóját. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is az iskolai forduló győztese utazhatott a megmérettetésre. Büszkék vagyunk rá, hogy Katona Lajos szép felolvasásával harmadik helyezett lett ezen a rangos eseményen.

Szívből gratulálunk Lalinak és felkészítőjének, Halász Gyöngyvér tanárnőnek. Sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban!

Ezüst minősítés a városi szavalóversenyen

33. alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium a Magyar Kultúra Napjához kötődően vers-, prózamondó és népdaléneklési versenyét és rajzpályázatát.

A 9.D osztályos Németh Réka ezüst minősítésű oklevéllel gazdagodott, melyet Szabó T. Anna Szakadék című versének előadásával nyert el.

Sok szeretettel gratulálunk Rékának a szép eredményhez!

Köszönjük Halász Gyöngyvér Kolléganő lelkiismeretes felkészítő munkáját!

Egybefüggő szakmai gyakorlat tájékoztató

Tisztelt Szülők!
Tisztelt Tanulók!

Egybefüggő szakmai gyakorlat tájékoztató:

Az egybefüggő szakmai gyakorlat duális képzőhelyen is megvalósítható, amely duális képzőhely a területileg illetékes kamaránál nyilvántartásba van véve az adott szakmára. Duális képzőhely szakképzési munkaszerződés keretében foglalkoztathatja a tanulókat. Szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásra köthető a tanulmányok végéig, illetve évente egy alkalommal, legalább 2 és legfeljebb 12 hét egybefüggő időszakra. A szakirányú oktatás duális képzőhelyen történő teljesítésére a duális képzőhely és az iskola képzési programot készít. Az egybefüggő szakmai gyakorlatokra 3-4 hétre kell szakképzési munkaszerződést kötni a tanulókkal. A munkaidő a napi 8 órát nem haladhatja meg és fiatal korú (18 év alatti) esetében a napi 7 órát nem haladhatja meg. A szakirányú oktatás megszervezésére 6 – 22 óra között kerülhet sor. A 4,5 óránál hosszabb napi szakirányú oktatási idő esetén legalább 30 perc, a 6 óránál hosszabb napi szakirányú oktatási idő esetén legalább 45 perc megszakítás nélküli szünetet kell biztosítani a napi szakirányú oktatási időn belül. A pénzügyi és egyéb juttatásokról a területileg illetékes kamara tud bővebb felvilágosítást nyújtani (DKIK).

Az egybefüggő szakmai gyakorlatot június 16-tól a tanítási idő befejeztével lehet megkezdeni és ahogy a nevében is van egybefüggőnek kell lennie és augusztus végéig teljesülnie kell.

A következő szakmákban kell egybefüggő szakmai gyakorlatot teljesíteni:

          • Gépésztechnikus CAD-CAM szakmairány (140 óra 11. és 12. évfolyamokon)
          • Gépésztechnikus Ipar szakmairány (140 óra 11. és 12. évfolyamokon)
          • Gépésztechnikus Vegyipar szakmairány (140 óra 11. és 12. évfolyamokon)
          • Gépgyártás-technológiai technikus (140 óra 11. és 12. évfolyamokon)
          • Vasútijármű-szerelő technikus (140 óra 11. és 12. évfolyamon)
          • Ipari informatikai technikus (105 óra 11. évfolyamon, 120 óra 12. évfolyamon)

A 2025-2026-os tanévben a következő tanulókat érinti:

          • 11.A osztály Gépgyártás-technológiai technikus tanulókat
          • 11.A osztály Gépésztechnikus Vegyipar szakmairányon tanulókat (MOL-nál)
          • 11.D osztály gépgyártástechnológiai technikus tanulókat
          • 12.A osztály Gépésztechnikus Ipar szakmairányon tanulókat
          • 12.A osztály Vasútijármű-szerelő technikus tanulókat (MÁV-nál)
          • 12.B osztály Gépésztechnikus Vegyipar szakmairányon tanulókat (MOL-nál)
          • 12.D osztály Gépgyártás-technológiai technikus tanulókat (MOL-nál)

Az egybefüggő szakmai gyakorlatokat 2026. június 16. és július 25. között szervezzük meg az iskolai gyakorlatok esetében. A MOL 2026. június 16. és július 31. között tervezi megszervezni. Kérjük, hogy 2025. július 25-ig, illetve július 31-ig ne tervezzenek nyaralást az egybefüggő szakmai gyakorlatot érintett tanulók részére. Amennyiben az egybefüggő szakmai gyakorlatról a hiányzás (igazolt és igazolatlan együttesen) meghaladja az összes óraszám 20 százalékát, akkor a tanulónak a tanévet meg kell ismételnie.

Az egybefüggő szakmai gyakorlat tartalmát az alábbi mellékletek tartalmazzák:

ESZGY_Gépészet_Gépésztechnikus-CADCAM-szakmairány_11_2020.pdf

ESZGY_Gépészet_Gépgyártás-technológiai technikus_11_2020.pdf

ESZGY_Elektronika_Ipari informatikai technikus_11_2020.pdf

ESZGY_Gépészet_Gépésztechnikus-CADCAM-szakmairány_12_2020.pdf

ESZGY_Gépészet_Gépgyártás-technológiai technikus_12_2020.pdf

ESZGY_Elektronika_Ipari informatikai technikus_12_2020.pdf