Büszkék vagyunk világbajnok diákjainkra! 

Az őszi szünetben (10.30-10.31) iskolánk két tanulója Bágyi Hunor 10.B és Újfalusi Dániel 11.A osztályos tanulók Olaszországban, (Pomezia városában) rendezett XFC világbajnokságon vettek részt. Az ifi Thai-Boksz kategóriában mindketten bronz érmet szereztek Hunor 70kg-ban Dani 65kg-ban. Boksz kategóriában mindketten aranyérmesek, azaz világbajnokok lettek. 
Egyesület: SOKOTHAI TEAM (Dunaújváros)
A képen: balról Hunor, jobbra Dániel
Sok szeretettel gratulálunk!

Országos Haditorna Verseny 💪🏆

A Bánkis diákok ismét kitettek magukért. Újabb dicsőséget szerzett iskolájának négy diák. 2025. november 4-én rendezte meg a Magyar Honvédség Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság katonai Fejér Vármegyei szervezete az Országos Haditorna Versenyt. A vármegyéből 20 csapat vett részt. A katonás megnyitó és bemelegítés után 8 állomáson elkezdődött a viadal. Elméleti és komoly gyakorlati feladatok várták a versenyzőket. A bánkisok elszánt küzdelme és kitartása végül meghozta az eredményt. A tavalyi 2. hely jó ómennek bizonyult az idei évre vonatkozóan arra, hogy van esély a győzelemre. Az eredményhirdetésre fél négyig kellett várni, de megérte. A Csepecz Zsolt, Balogh Mátyás, Vass Attila és Orgovány Ádám diákokból verbuválódott csapat büszkén vehette át a győztesnek járó kupát. Toronymagasan utasította maga mögé ez a négyes mind a 19 csapatot, és hogy a siker megerősítést kapjon két versenyszámban is a legsikeresebbek voltak, amiért még egy kupát, és ajándékcsomagot „tehettek zsebre” diákjaink. A folytatás pedig az országos megmérettetés lesz tavasszal. 
Gratulálunk a győzteseknek és felkészítő tanáruknak Salamon Attilának.

Fair Play kupa ⚽️ őszi forduló:

2025.11.04-én megkezdődtek az idei Fair Play kupa mérkőzései.
A Dunaújvárosi Stadion műfüves pályáján, csodálatos napsütéses időben került sor a mérkőzésekre. 12 csapat vesz részt az idei versenyen. 
A Bánki két csapattal is nevezett (Bánkisokk, Bánki Bojtárok).
A 12 csapat három négyes csoportba osztva kezdte meg a mérkőzéseket. Azaz minden csapat három mérkőzést játszott a nap folyamán.
A Bánki gárdák eredményei a következők voltak.
 
Bánkisokk – Dunaferr Központ 0-0 (hetesekkel 0-1)
Bánkisokk – Kerós Haverok 7-0
Bánkisokk – Rudas 2. 1-1 (hetesekkel 0-1)
 
Apáczai Dunaferr – Bánki Bojtárok 2-0
Bánki Bojtárok – Lorántffy 2-0
SZIG 1. – Bánki Bojtárok 1-1 (hetesekkel 0-1)
 
Ez azt jelenti, hogy minkét csapatunknak van esélye arra, hogy a tavaszi fordulóban megcélozzák a továbbjutást.
 
Köszönjük a Fiúknak a részvételt, valamint Salamon Attila és Johan József testnevelő tanáraink felkészítő munkáját.
Gratulálunk!

Október 23. – Projektnap a Bánkiban

Az idei évben a forradalom és szabadságharc eseményeivel ismét egy projektnap keretében ismerkedhettek meg diákjaink. Egy-egy érdekesebb filmrészlet segítségével részletesebben betekintettek abba, hogy miért is szerették volna az egyetemisták a változásokat a korabeli Magyarországon, bemutattuk a lyukas zászló és a Kossuth címer, a Sztálin szobor történetét és az utóbbi ledöntésének pillanatait, a forradalmárok által készített Molotov koktélokat, a szabadságharc utózöngéjeként az 1956-os melbourne-i olimpia magyar és orosz összecsapásának eseményeit. 
A projektnap győztese az osztályok közötti versengésben a 12.D osztály volt. Szívből gratulálunk!
Hálásan köszönjük a Projektnap szervezését Fekete- Vadas Zsuzsanna kolléganőnek, a koordinálásban nyújtott segítséget a Humán munkaközösségnek.
Külön köszönetünket fejezzük ki Korom Károly kollégának a professzionális technikai háttér biztosításáért.
Köszönjük a színes fotókat Boros Zalán 11. a osztályos tanulónknak.

Diákolimpia Röplabda Megyei Döntő

Elkezdődtek a 2025/2026-os tanév Diákolimpiai versenyei.
Az első rendezvény a Diákolimpia Röplabda Megyei Döntő volt 2025.10.22-én, melynek a helyszíne a Dunaújvárosi Egyetem Sportcsarnoka volt.
 
A résztvevő iskolák:
     Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Technikum  
     Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum 
     Ciszterci Szent István Gimnázium
     Dunaújvárosi SZC Dunaferr Technikum
 
Reggel 8 órára érkeztek a csapatok. A technikai megbeszélés és a sorsolás után, fél 9-kor kezdődtek a mérkőzések két pályán. Azaz minden csapat pályára lépett.
A Bánkis Fiúk a Cisztercivel kezdtek. Sajnos az ellenfél jobb volt és 2-0-ra győzött.
A következő mérkőzésen a Dunaferr következett, amely sima 2-0 lett a Bánkinak.
A harmadik meccs volt a döntő a továbbjutás szempontjából. Nagy csatában 2-1-re győztek a Bánkisok a Széchenyi ellen, egy nagyon jó hangulatú, színvonalas mérkőzésen.
Ezzel a Vármegye bajnoki 2. helyen végeztünk.
Ez azt jelenti, hogy egy másik vármegyei második helyezettel fogunk selejtezőt játszani az Országos Elődöntőbe kerülésért.
A csapat tagjai voltak:
     Németh Zoltán (CSK)
     Farkas Áron
     Ilyés Roland
     Lampert Ádám
     Pász Olivér
     Téglás Péter
     Trenka Péter
(Segédedzők, tavalyi tanítványaink: Béres Mátyás, Makó József)
Felkészítő testnevelő: Johan József
Szeretettel gratulálunk és sok sikert kívánunk a továbbiakhoz.

Szavalóverseny a Bánkiban

Az őszi szünet előtti héten a sok-sok program között szerepelt a Bánki hagyományos iskolai szavalóversenye is. Október 21-én délután gyűltek össze a verseket kedvelő diákok és tanáraik, valamint vezetőségünk tagjai, hogy egy jó hangulatú órát töltsenek együtt. Idén megtisztelt minket jelenlétével a zsűriben Terdik Péter egykori Bánkis diák, aki maga is ír verseket.
Büszkék vagyunk arra, hogy technikumunkba ilyen sok tehetséges, lelkes verselő diák jár. A 9. évfolyamosok is bátran álltak a felsőbb évfolyamosok közé, és külön öröm, hogy irodalmi tanulmányai végeztével egy 13. évfolyamos tanuló is szavalt nekünk.
A zsűri Németh Rékának és Heitmar Bertramnak arany, Gurics Annának, Jancsovics Jázminnak és Rumbold Laurának ezüst minősítű oklevelet adott a könyvjutalom mellé.
Sok szeretettel gratulálunk minden szavalónak és a felkészítő kollégáknak!
Hálásan köszönjük a precíz szervezést Halász Gyöngyvér Kolléganőnek!

Nyílt nap a Bánkiban

Hatalmas érdeklődés övezte az idei első nyílt napunkat október 20-án, hétfőn délután.
A regisztrációt követően 16 órakor Dr. Bartal Orsolya igazgató asszony mondott köszöntő beszédet az érdeklődő diákoknak és szüleiknek, majd Szemenyei Csilla, a Dunaújvárosi Egyetem felsőoktatási igazgatója köszöntötte vendégeinket.
Ezt követően Müller Attila igazgatóhelyettes úr tartott tájékoztatót a szakképzés rendszeréről és a Bánkiban választható ágazatokról. Őt követte kiemelt duális partnerünk, a MOL bemutatkozása, melyet Harcsa-Pintér Zsófia és Ihász Levente Gyula szakmai képzési vezetőknek köszönhetünk.
Szabóné Papp Krisztina kolléganőnk a nyelvi előkészítős osztályról és a BME nyelvvizsgáról informálta a megjelenteket, őt követte Bognárné Pongrácz Mária humán munkaközösség-vezető ismertetője a Visegrad Fund pályázatról és a Pannónia Ösztöndíjprogramról. A plenáris szekciót igazgató asszony zárta, majd következtek a szakmai workshopok ágazatonként.
A gépészet ágazat iránt érdeklődők a CNC laborban közvetlenül az oktatóktól tájékozódhattak a nálunk folyó munkáról. A gazdálkodás és menedzsment, az informatika és távközlés ágazatokon valamint a nyelvi előkészítés osztályban folyó munkába a szaktantermekben nyertek betekintést a vendégek, ahol szaktanáraink adtak tájékoztatást és válaszoltak minden kérdésre.
November 18-án, kedden 16 órakor újra szeretettel várjuk egy nyílt nap keretében a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikumba leendő kilencedikeseinket, szüleiket és minden érdeklődőt!

Kedden felavattuk a gólyákat!

Idén is megrendezésre került a DUE Bánki Donát Technikum hagyományos Gólyaavatója, ahol a kilencedikesek egy vidám vetélkedő keretében bizonyíthatták ügyességüket és kreativitásukat. A feladatok között szerepelt zene- és filmfelismerés, versírás, tojásfutás, gólyakeresés és egy előre elkészített koreográfia vagy színpadi darab bemutatása, ami az osztályok szakmájával volt kapcsolatos.  
A vetélkedőt a 9.E osztály nyerte, de a küzdelemben minden osztály csapata bebizonyította a rátermettségét. Gratulálunk ahhoz, hogy a kilencedikeseink igazi bánkis polgárokká váltak, sok sikert és szárnyalást kívánunk mindenkinek!
A szervezők nevében: a 10.E osztály
Szívből gratulálunk a nyertes osztálynak és osztályfőnöküknek!
Hálásan köszönjük a remek délutánt a szervező 10.E osztálynak és Gönczi Gabriella osztályfőnök tanárnőnek!