2024.október 11-én Székesfehérvár középiskolái és a régió több mint 40 iskolája mutatkozott be a Pályaválasztási Kiállításon a megyeszékhelyen. A rendezvénynek a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikum adott otthont.
A kiállításon dr. Balogh Szilvia foglalkoztatásért és programokért felelős helyettes államtitkár is beszédet tartott, utána Horváth Lajos Zoltán, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója is felszólalt, majd a rendezvényt a szervező Fejér Vármegyei Kormányhivatal nevében dr. Kovács Péter igazgató nyitotta meg.
Az eseményen a DUE Bánki Donát Technikumot Lukácsné Székely Anikó tanárnő koordinálásával Gönczi Gabriella tanárnő, Horváth Ferenc, Korom Károly, Bogár Roland tanár urak és egy tehetséges robotikás diákunk, Pánczél András képviselte.
Nagyszámú érdeklődővel találkoztunk a környező általános iskolák 7. és 8. osztályos tanulói részéről. Sokan voltak kíváncsiak intézményünk ágazataira, és voltak, akik szívesen vetették be magukat egy-egy játékos feladat megoldásába és egy kis robotos szerelésbe is.
Reméljük, sok érdeklődő tanuló választja majd a továbbtanulás alkalmával a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikumát.