Fair Play Kupa

2024. november 5-én került lebonyolításra a Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett Fair-play Kupa első fordulója Dunaújvárosban. Ez egy remek kezdeményezés az amatőr labdarúgók számára, aki szeret focizni, de nem igazolt focista, annak itt a helye. Az idei szezon is nagyon népszerű volt: 12 csapat nevezett a város középiskoláiból.

Három darab négycsapatos csoportba sorsolták az együtteseket. Minden csoportban játszott mindenki mindenki ellen, azaz minden csapatnak lett három lejátszott mérkőzése. 

A DUE Bánki Technikum két csapattal nevezett. 

„Bánkisokk” nevű csoportunk az egyes pályára került. Az ellenfelek a Széchenyi 1., a Pannon 2., valamint a Hild vegyes voltak. Csapatunk két győzelmet ért el, és az egyik mérkőzésen büntetőkkel kapott ki. 

Másik csapatunk tagjai, a Bojtárok a hármas pályára kerültek. Ellenfeleik a Pannon 2., a Dunaferr, és a Kerós Fiúk 2. voltak. A Bánki Bojtárok csapata lemásolta a másik csapat eredményét, azaz két győzelem és egy bűntetőpárbajos vereség lett a vége. 

Összességében pozitívan értékeljük az első fordulót. Mindkét csapatunk 7 pontot szerzett, pozitív előjelekkel várjuk majd a tavaszi fordulót, ami dönt majd a megyei bajnokság részvételének a lehetőségéről. 

A csapataink a következők voltak. 

Bánkisokk: Gönczöl Milán csapatkapitány, Dénes Dániel, Fekete Zalán, Hegyi Miklós, Kuti Zsolt Marcell, Ujlaki Benedek, Végh Bence. Mindannyian 12.A osztályos tanulók, testnevelőjük Johan József tanár úr. 

Bojtárok: Csiszár Balázs 10.D csapatkapitány, Csendes Barnabás 12.C, Daru Zétény 11.D, Elcsics Roland 10.D, Mess Ferenc 10.D, Mess Krisztián 11.D, Szentpáli Zalán 11.D, Valaczka Marcell 12.C. Testnevelőjük Salamon Attila. 

Minden résztvevőnek gratulálunk az élért eredményekhez!