Hatalmas érdeklődés övezte az idei első nyílt napunkat október 20-án, hétfőn délután.
A regisztrációt követően 16 órakor Dr. Bartal Orsolya igazgató asszony mondott köszöntő beszédet az érdeklődő diákoknak és szüleiknek, majd Szemenyei Csilla, a Dunaújvárosi Egyetem felsőoktatási igazgatója köszöntötte vendégeinket.
Ezt követően Müller Attila igazgatóhelyettes úr tartott tájékoztatót a szakképzés rendszeréről és a Bánkiban választható ágazatokról. Őt követte kiemelt duális partnerünk, a MOL bemutatkozása, melyet Harcsa-Pintér Zsófia és Ihász Levente Gyula szakmai képzési vezetőknek köszönhetünk.
Szabóné Papp Krisztina kolléganőnk a nyelvi előkészítős osztályról és a BME nyelvvizsgáról informálta a megjelenteket, őt követte Bognárné Pongrácz Mária humán munkaközösség-vezető ismertetője a Visegrad Fund pályázatról és a Pannónia Ösztöndíjprogramról. A plenáris szekciót igazgató asszony zárta, majd következtek a szakmai workshopok ágazatonként.
A gépészet ágazat iránt érdeklődők a CNC laborban közvetlenül az oktatóktól tájékozódhattak a nálunk folyó munkáról. A gazdálkodás és menedzsment, az informatika és távközlés ágazatokon valamint a nyelvi előkészítés osztályban folyó munkába a szaktantermekben nyertek betekintést a vendégek, ahol szaktanáraink adtak tájékoztatást és válaszoltak minden kérdésre.
November 18-án, kedden 16 órakor újra szeretettel várjuk egy nyílt nap keretében a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikumba leendő kilencedikeseinket, szüleiket és minden érdeklődőt!