Kategória: iskola
Nyílt Nap a Bánkiban
A DSZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája nyílt napot tart
2019. november 20-án és 21-én 16:00 órától.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Nyelvtanulás külföldön
Ebédbefizetés
Befizetés:
2019. november 4., 11., 18.
2019. december 2., 9., 16.
Helye: GESZ Dunaújváros, Dózsa György út 35/A
Ideje: 700 – 1500 óráig
Órarend
Tisztelt, Szeretett, Kedves (volt) Bánkis Dolgozók!
2019-ben elérkezett iskolánk a legszebb férfikorba. Az elmúlt 50 évet Önök nélkül nem tudnánk méltó módon megünnepelni.
Így nagy-nagy szeretettel meghívjuk egy közös, ebéddel egybekötött beszélgetős délutánra.
Időpont: 2019. augusztus 30. péntek 13 óra
Helyszín: A Bánki eredeti épülete: Bercsényi u. 2.
A délután folyamán bemutatjuk a BÁNKI új épületét és helyét az érdeklődők számára.
Kérjük, hogy részvételi szándékukat jelezzék Kovácsné Keresztes Edit iskolatitkárnál a 25/412-247-es, a 70/400-2573-as telefonszámon vagy a titkarsag@bankisuli.hu email-címen.
A rendezvény fővédnöke Hóbor Gyula nyugalmazott igazgató.
Dunaújváros, 2019. június 30.
Üdvözlettel: Szervezők
Határtalanul program a Bánkiban
Bánkis diákok a Határtalanul program keretésben az 1848-49-es emlékhelyeket járták be a Partiumban és Erdélyben 2019. április 10-13. között.
Eltávozott közülünk a Bánki iskola egyik régi meghatározó alakja!

Specker János 1962-ben költözött Dunaújvárosba családjával. A Bánki indulásától (1969) gyakorlati oktatóként dolgozott az iskolában. Munkáját odaadással végezte és a tanórákon túl is sokat foglalkozott tanítványaival.
Ennek eredménye volt, hogy éveken át országos elméleti és gyakorlati KRESZ versenyeket nyert tanítványaival!
Nem csak az iskolában tevékenykedett. Másodállásban autóvezetést oktatott hozzásegítve ezzel sok dunaújvárosit a jogosítványához.
Pár év megszakítással nyugdíjazásáig a Bánkiban dolgozott.
A sors már nem adta meg neki, hogy iskolájának 50-ik évfordulóján találkozhasson régi barátokkal, kollegákkal!
Nyugodjék békében!
Temetésének időpontja: 2019 június 3. 11:30, a dunaújvárosi temetőben.
Gépészmérnök-tanár állás
Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája állást hírdet Gépészmérnök-tanár munkakör betöltésére.
Testnevelő tanár állás
Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája állást hírdet Testnevelő tanár munkakör betöltésére.