Sítábor!
A tábor időpontja: 2018.02.10.-2018.02.15.(szombat-csütörtök)
Helyszín: Olaszország Ravascletto Zoncolan
jelentkezni: Kissné Sztankó Katalin tanárnőnél
A tábor időpontja: 2018.02.10.-2018.02.15.(szombat-csütörtök)
Helyszín: Olaszország Ravascletto Zoncolan
jelentkezni: Kissné Sztankó Katalin tanárnőnél
Iskolánkban 2017. november 7-én ismét megrendezésre került 8. osztályosok számára a városi természettudományi verseny, melyben a Dunaújvárosi Egyetem is segédkezett. A programot Kis Barnabás 14.f osztályos tanuló gitárjátéka indította, majd Molnár Klára igazgató-helyettes köszöntötte Nagy Andrást, aki az az egyetem képviseletében érkezett, valamint a vendégeket, a házigazdákat, és ezután elkezdődött a verseny.
Iskolánk ebben a tanévben is megrendezi Dunaújváros és környéke 8. osztályos tanulói számára a komplex természettudományi vetélkedőt.
Minden iskolából három fős csapatokat várunk. (Lehet egynél több csapat is)
Időpont: 2017. november 07. kedd, 15 óra Tovább …
A 2017-2018-as tanév órarendje az Órarend menüben illetve a következő linken elérhető:
http://www.banki-duj.sulinet.hu/iskola/orarend/index.html
Tanévkezdési időpontokat megtekinthetik „Programok” menüpontban és a következő linken:
Egyetemi végzettségű gépészmérnök tanárt keresünk, szakmai elméleti és gyakorlati tárgyak oktatására, teljes állásban és óraadóként is. Jelentkezés az iskolában, munkába állás 2017. szeptember 1-től.
Önéletrajzot az alábbi e-mail címre kérjük küldeni: szki@banki-duj.sulinet.hu
Horváth Bianka az országos tornász diákolimpián gumiasztal kategóriában IV. helyezést, minitrambulin kategóriában I. helyezést ért el.

Országos Haditorna Verseny döntőjén vett részt iskolánk csapata 2017. április 27-én.
A csapat tagjai voltak:
Holentoner Edvin, Broschek Patrik, Szántó Márton, Hamar Erik, Muncan Arlen
Csapatunk a döntőben 11. helyezést ért el.


A 9.a, 11.a és az 1/13.f osztályok órarendje nem változik.
A többi osztály órarendje letölthető a következő linken: