Kazinczy-verseny Grétsy László emlékére

Február 14-én rendezte humán munkaközösségünk a Karinczy Ferencről elnevezett „Szép Magyar Beszéd” verseny iskolai fordulóját. A találkozó egyúttal egy szép megemlékezés is volt, hisz az első részben felidéztük a nemrég elhunyt nyelvészprofesszor, Grétsy László munkásságát. A versenyzők pár perc erejéig bepillantást nyerhettek a legendás „Álljunk meg egy szóra!” című tévéműsorba is.

Büszkék vagyunk arra, hogy a DUE Bánki Donát Technikumba 12 olyan diák jár, akinek szívügye anyanyelvünk ápolása. A megmérettetésen egy szabadon választott és egy kötelező szöveget kellett felolvasniuk a versenyzőknek. A zsűri tagjai (Mizerák Eszter és Katus Szilvia igazgatóhelyettes asszonyok, Bognárné Pongrácz Mária munkaközösség-vezető és iskolánk magyartanárai: Kovácsné Rubint Ágnes, Molnár Gáborné és Gendur Krisztina Rebeka) Szabó Balázs 10.D osztályos tanuló felolvasását értékelték a legjobbnak, így a hónap végén ő képviseli majd a Bánkit a vármegyei fordulón Sárbogárdon. A második helyezett Téglás Dániel (11.A) lett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Mess Krisztián (10.D) állhatott fel.

Szívből gratulálunk minden versenyzőnek, Balázsnak pedig sok sikert kívánunk a megyei fordulóhoz!

Hálásan köszönjük a szervezést Halász Gyöngyvér magyar szakos Kolléganőnek!