VÁLTS GYŐZELEMRE!

Iskolánk ötödik alkalommal vett részt Csepecz Zsolt, Deményi Zsombor, Dorony Bertalan, Kuti Gergő, Gurics Anna, Lendvai Bettina, Subi Anett, Fehérvári Lili tanulóival Futóné Szaucsuk Erika tanárnő kíséretében a Jövő Új-Városért Egyesület által szervezett „Válts győzelemre” elnevezésű sporteseményen, ahol ügyességi és gyorsasági feladatokat kellett végrehajtaniuk. Csapatunk szoros versenyben nyolc csapat közül 3. helyezést ért el.
 

Szívből gratulálunk az eredményükhöz!

 

Március 15. – iskolai megemlékezés

Iskolánk közössége idén is méltó módon emlékezett meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről és hőseiről. A tanulók ünnepi műsora segített felidézni a történelmi pillanatokat, valamint tisztelegni mindazok előtt, akik bátorságukkal és áldozatvállalásukkal a magyar szabadság ügyét szolgálták.
 

Köszönetünket fejezzük ki Bihari Károlyné tanárnőnek a gondosan összeállított, színvonalas műsorért, Korom Károly tanár úrnak a technikai háttér biztosításáért, valamint a műsorban szereplő tanulóinknak a lelkiismeretes felkészülésért és az ünnephez méltó előadásért.

Bánkisok sikere a Rudas iskolában

2026. március 3-án a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium által szervezett angol nyelvi vitaversenyén a DUE Bánki Donát Technikum csapata is részt vett. A versenyen a mesterséges intelligenciával kapcsolatos állításokról kellett vitázniuk angol nyelven a szereplőknek. A verseny a témában való jártasságon kívül mérte a versenyzők vitakészségét és kultúráját és angol nyelvi tudását is. A vitaversenyen a bánkisok első helyezést értek el. Az iskolánkat Papp Eszter, Radványi Bence és Tóth Máté 12.c osztályos tanulók képviselték.

Sok szeretettel gratulálunk diákjaink sikeréhez és köszönet Filarszkyné Tolnai Ágnes tanárnőnek a felkészítésért.

Bánkis előadó a Nemzetközi Klubban

A Dunaújvárosi Egyetem hagyományosan megszervezte a Bánki Donát Technikummal közösen a Nemzetközi Club újabb rendezvényét 2026. február 16-án. A Bánki iskolát Hurtony Máté 10.c osztályos tanulója képviselte angol nyelvű előadással, mely a Forma-1 izgalmas és lenyűgöző világába vezette be a hallgatóságot.

Köszönet Máténak a kiváló előadásért és Filarszkyné Tolnai Ágnes tanárnőnek az előadásra való felkészítésért.

 

ProSuli Robotika versenyen a Bánkisok

2026.február 18-án iskolánkat két 11.D osztályos tanuló, Kiss Levente Milán és Hegedüs Balázs képviselte a ProSuli Robotika versenyen. A diákokat Bogár Roland tanár úr készítette fel és kísérte el a budapesti regionális fordulóra. A megmérettetés során három futamban, mindössze 3X2 perc állt a csapatok rendelkezésére, hogy robotjuk az addig ismeretlen pályát hibátlanul teljesítse. A feladat izgalmas vonalkövetés volt, amelyhez precíz építésre és programozásra egyaránt szükség volt.
„A fiúk nagyszerűen helytálltak, és mindössze 5,6 másodperccel maradtunk le a dobogós helyezésről a kategóriánkban! Rengeteg tapasztalattal és új ötletekkel tértünk haza, amelyeknek köszönhetően jövőre még magabiztosabban vágunk neki a versenynek. A csapatunk rengeteget dolgozott a robot megépítésén és finomhangolásán, amiért nagyon büszkék vagyunk rájuk.
Egy élménydús nap volt, tele kihívással, kreativitással és lelkesedéssel. Igazi példája volt ez annak, hogy a technológia és a csapatmunka hogyan vezethet inspiráló eredményekhez” – foglalta össze a napot Bogár Roland tanár úr.

Szeretettel gratulálunk diákjainknak és tanár úrnak is a nagyszerű helytálláshoz!