Bánkis sikerek a KÖLTŐNK ÉS KORA vetélkedőn

A székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Tarsoly Ifjúságért Egyesület idén már harminckettedik alkalommal hirdette meg a KÖLTŐNK ÉS KORA vetélkedőt. A DUE Bánki Donát Technikum 11.D osztályának négyesfogata, Szabó Vanda, Fehérvári Raul, Jegyugya Bálint és Partizer Dániel lelkesen vetették bele magukat a 12.-es irodalom tananyagba, hogy megismerkedjenek József Attilával és kortársaival. Ezen kívül böngészték a szakirodalmat és a megyei könyvtár katalógusát is, majd a 24 nevezett csapat közül az ötödik legmagasabb pontszámmal kerültek be a verseny döntőjébe.

Szívből gratulálunk a felkészítő Halász Gyöngyvér tanárnőnek és sikeres tanítványainak az eddig elért szép eredményhez, s a végső megmérettetéshez is sok siker kívánunk!