Lányok Napján a 9. E

Április 8-án a 9.E osztály lány tanulói ellátogattak a Dunaújvárosi Egyetemre, ahol a Lányok Napja 2025 rendezvénysorozat programján vettek részt. A rendezvény célja az volt, hogy közelebb hozza a fiatal lányokhoz a természettudományos és a műszaki pályákat, a résztvevők látványos kísérleteken keresztül ismerkedhettek meg a tudomány és a technika világával. A program izgalmas eleme volt a virtuális valóságba való betekintés: egy űrállomáson „jártunk”, ahol a tanulóink „testközelből” tapasztalhatták meg, hogy milyen az élet a világűrben.

Hálásan köszönjük a tartalmas programot a Dunaújvárosi Egyetemnek!

A Vöröskereszt által szervezett Elsősegélynyújtó Verseny

A Vöröskereszt által szervezett Elsősegélynyújtó Versenyen vett részt iskolánk öt tanulója: Csepecz Zsolt, Kuti Gergő, Balogh Mátyás, Gecse Janka és Vinkler Kevin Futóné Szaucsuk Erika tanárnő kíséretével a dunaújvárosi Kultik moziban. 
Az verseny során a diákoknak 24 állomáson kellett elméleti és gyakorlati felkészülésükről számot adni. Tanulóink remekül szerepeltek, de a 24 csapat között sajnos nem sikerült az első háromba bekerülniük.
Szívből gratulálunk!
 
Hálásan köszönjük Futóné Szaucsuk Erika tanárnőnek a szervezést és felkészìtést!
 

A 2025. március 20-án megrendezett Nemzetközi Kenguru Matematika Versenyen eredményesen szerepeltek tanulóink

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Kovács Balázs 11. osztályos tanuló, aki az országos eredménylista szerint díjazott tanuló. Az eredményhirdetésre meghívót kapott felkészítő tanárával, Biliczki Gabriella Tanárnővel együtt. A pontos helyezés majd az eredményhirdetésen derül ki, addig is gratulálunk ehhez a szép teljesítményhez!

További megyei helyezéseket elérő tanulóink:

10.évfolyamon

Kovács Raul megyei 1. helyezés (Országos 37. helyezés 1053 tanulóból), felkészítő tanára Jadlószkiné Nemes Ildikó

Péter Alex megyei 5. helyezés (Országos 78. helyezés 1053 tanulóból), felkészítő tanára Biliczki Gabriella

11.évfolyamon

Juhász Kristóf megyei 4. helyezés (Országos 63. helyezés 1016 tanulóból), felkészítő tanára Biliczki Gabriella

12.évfolyamon

Lukácsi Levente megyei 2. helyezés (Országos 27. helyezés 767 tanulóból), felkészítő tanára Jadlószkiné Nemes Ildikó

Gratulálunk tanulóink sikeréhez!

Gazdász osztályaink az OTP Fáy András Alapítványnál jártak

Két gazdász osztályunk is ellátogatott az OTP Fáy András Alapítvány budapesti központjába, ahol a pénzügyi ismereteiket és szakmai tudásukat bővíthették.

A 10. e osztály tanulói március 25-én vettek részt a képzésen, amelynek fókuszában a tudatos befektetések álltak. Diákjaink játékos, interaktív formában tanulhattak meg olyan pénzügyi módszereket és stratégiákat, amelyek segítségével magabiztosabb pénzügyi döntéseket hozhatnak a jövőben.

A 9. e osztály tanulói április 8-án látogattak el az Alapítványhoz. Számukra a tréning a háztartási költségvetés készítéséről és a felelős gazdálkodás fontosságáról szólt. Tanulóink gyakorlatias feladatokon keresztül sajátíthatták el, hogyan lehet tudatosan bánni a pénzzel már fiatal korban is.

Hálásan köszönjük az OTP Fáy András Alapítványnak a lehetőséget és a színvonalas programot!

Bánki Esport Bajnokság 2025 – CS2 – Döntő

A mai napon (2025.04.08.) szoros versenyben, egy izgalmas délután eredményeként eldőlt, hogy kik lettek a Bánki Esport Bajnokság 2025. évi CS2 játékkategóriájának bajnokai.

Gratulálunk a nyertes „TeamSol1d” csapatának!

Továbbá köszönjük a döntős ellenfélnek „Bop House” az izgalmas és FAIR meccseket!

A holnapi napon kiderül, hogy kik lesznek a Valorant kategória másik döntős csapata.

A Valorant döntőt 2025. április 15-én kedden tartjuk, amelyet Twitchen keresztül is követhettek majd!

Díjátadó április 16. szerda

A víz útja fotópályázat

A Dunaújvárosi SZC Szabolcs Vezért Technikum fotópályázatot hirdetett A víz útja címmel, amire iskolánk tanulói is neveztek Salamon Attila tanár úr vezetésével, s a mai eredményhirdetésen megtudtuk, hogy a rangos III. helyezett Boros Zalán 10.a osztályos diákunk, akinek a fotóját itt láthatjátok a felvételek között, s a kiállított képek közé beválasztották Piricsi Balázs 9.b osztályos tanulónk alkotását is.
Mindkét versenyzőnek szeretettel gratulálunk!

A Bánki idei Játsszunk irodalmat! versenyét április 2-án tartottuk az intézmény zsibongójában

A téma Anne Frank naplója hét csapatot mozgatott meg, akik makettek készítésével tudtak indulni a versenyen.
A nyertesek a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 9.e. Fekete Szarkák csapata ( Birgány Adél, Csuti Borbála, Ledneczky Zsófia és Török Anna), őket a Dunaújvárosi SZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola Elit Dunaferr Nagybetű csapata ( Mathisz Gábor Kevin, Földényi Csaba Márk, Kerekes Máté Krisztián, Engyel Zalán) követte, s a nyertesek sorát a Dózsa György Általános Iskola Dózsa Reménységei csapata (Gulyás Alexa, Kajtár Gréta, Schmidt Mira Nóra, Szabó Kitti) zárta.
Gratulálunk a nyerteseknek, s köszönjük a felkészítő tanárok munkáját.
Jövőre is várunk vissza Benneteket!

Digitális Témahét a Bánkiban: Innovatív projektek, kreatív megoldások

 

Idegen nyelvi „Ki mit tud?”

2025. március 28-án iskolánk 9 tanulója: Joboru – Kunstár Tamara, Kanyik Nikolett, Kovács Réka, Nagy Richárd, Németh Dániel, Molnár Noel, Kovács Tibor, Nagy Tamás és Gaszler Patrik a Széchenyi István Gimnázium idegen nyelvi Ki Mit Tud vetélkedőjén vett részt Futóné Szaucsuk Erika felkészítő tanár kíséretével. 
A diákok nagyon szép eredménnyel szerepeltek. Színpadi jelenet kategóriában 1. helyezést értek el, vers és prózamondó kategóriában pedig Gaszler Patrik 9. b osztályos tanuló 3. helyezett lett.  
Szívből gratulálunk tehetséges diákjainknak!