DUE – „Lányok napja”

Idén is megrendezésre került a Dunaújvárosi Egyetemen a „Lányok napja” program, ahol iskolánkat a 9.E osztály lányai képviselték Holinszky Valéria osztályfőnök kíséretével, és egy igazán tartalmas napon vettek részt.

Tanulóink két beszámolót hallgathattak meg olyan lányoktól, akik a „férfi munkában” is csodálatosan helytállnak. Meséltek arról az útról, ami erre a pályára vitte őket. Ezzel is bizonyítva, hogy hölgyeknek is helye van olyan szakmákban, amiben eddig szinte csak férfiak dolgoztak.

A diákok betekinthettek a laboratóriumok világába, ahol mikroszkópos vizsgálatokat próbáltak ki, megismerhették, hogyan tanulmányozzák a modern anyagokat és a polimereket. Szó esett a növények szerepéről, a talajtisztítás, konkrétan a nehéz fémek kivonása területén. Láthatták és ki is próbálhatták a fémek roncsolásos vizsgálatát. Játékos matematikai feladatokkal próbálhatták ki tudásukat. Végül, de nem utolsó sorban meglátogatták az egyetem televízió stúdióját, ahol a médiatartalmak gyártásáról hallhattak érdekes információkat, kulisszatitkokat, és Kahoot játékkal tesztelhették a frissen megszerzett ismereteket, tudásukat.