Ismét lezajlott a Kódmentor program a Bánki Technikumban

Iskolánkban immár harmadik alkalommal valósult meg a Kódmentor program Antaliné Miss Lilla szervezésében, amely a digitális kompetenciák fejlesztését és a diákok közötti tudásmegosztást tűzte ki célul. A rendezvényen a Bánki Technikum 11.C, 12.C és 12.D osztályos tanulói mentorként segítették a Móricz Zsigmond Általános Iskola 6. osztályos diákjait egy izgalmas, élményalapú tanulási napon.
 
A résztvevők nyolc állomáson ismerkedhettek meg a kódolás, robotika, 3 D digitális alkotás és logikai gondolkodás világával. A program során a technikumi diákok valódi mentorszerepben próbálhatták ki magukat: támogatták a kisebbeket, irányították a feladatokat és közösen gondolkodtak velük a megoldásokon. A közös munka nemcsak szakmai fejlődést, hanem emberi élményeket is adott mindkét korosztály számára.
 
A rendezvény lebonyolításában nyújtott szakmai segítségükért köszönet illeti Jadlószki Zoltán, Bogár Roland, Kőkuti Imre és Dankó Róbert oktatóinkat, valamint minden kollégát, aki támogatta a program megvalósulását.
 
A diákok lelkesedése, kíváncsisága és aktív részvétele ismét megerősítette bennünk, hogy a digitális tanulás és az élményalapú oktatás kéz a kézben járnak. A Kódmentor program sikerét a közösség, az együttműködés és a jövő iránti nyitottság tette igazán különlegessé.
 
Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a nap sikeréhez!
 
A képek itt érhetőek el: https://photos.app.goo.gl/9jZ1bQ9Vvu7L6PaP7